Tag: tél

Shine bright like a diamond!

Itt van egy kis téli kollekció, kicsit megkésve, bár ez már jellemző rám (kb. mindig kések minimum 10 percet az 1. óráról 🙂 ). Elég régen rajzoltam már, na jó ez így nem igaz, mert folyamatosan rajzolok, csak nem rakom ki őket. Ez egy igazán normál méretű kollekció, 21 darabos. Nem tudom, hogy összesen mennyi időmbe telt megrajzolni ezeket, meg utána kicsit retusálni photoshoppal, de az egész folyamat alatt két számot hallgattam. Lordetől a “Royals”-t, ebből is idéztem a címet, meg Rihanna “Diamonds” számát. Olvastam, hogy az írók is elméletileg így csinálják, hogy a megfelelő hangulatba kerüljenek, ezúttal én is ezt alkalmaztam és eléggé bejött. Így hát a kollekciót is talán a gyémántokról nevezném el. Fashionary-be rajzoltam arannyal, ezüsttel és tömör grafittal. Aztán meguntam ezeket a színeket és raktam hozzá lilát is, de úgy gondoltam mégsem kell az bele, szóval a későbbiekben már nem alkalmaztam, de a lilával kibővített terveket majd a következő postban mutatom meg. Nemhiába téli kollekció, tele van kabáttal. Szerintem abszolút hordható, mindennapi sikkes szövetkabátoknak képzelném el ezeket városi nőknek, akik ragyogni akarnak mint a gyémánt, de nincs rá lehetőségük, mivel nem királyi származásúak. Szerintem ezekben a ruhákban mindenki ragyogna. 🙂

♢♢♢

I’m a bit late with my winter collection, but never mind, that describes me (every day I’m 10 minutes late from school). I didn’t post my drawings in the past months, but that doesn’t mean that I wasn’t drawing. This collection turned out pretty big (it’s got 21 pieces). I think it took quite a long time to draw all these and then retouch them in photoshop, but I was listening only two songs: “Royals” from Lorde, and ‘Diamonds” from Rihanna. I read that writers do it like this, to get in the right mood, so I used this method, and it worked! So my collection’s theme is diamonds. I drew these in my Fashionary with gold, silver and graphit pencils. When half of my drawings were finished, I got bored of these colors, so I added some purple in too. Then I left purple, and used the original colors. But I’ll only show the purple ones in the next post! I would imagine these coats for urban women, who’d like to shine like a diamond. They would definately shine bright in these coats. 🙂

4 girls 4 boots

Érdekes, mivel amikor először bementem a bakancsomban suliba a barátnőimnek olyan furcsa volt, talán azt gondolták, hogy nem illik ez hozzám. Ebben először egy kicsit én is kételkedtem, de aztán nagyon megszerettem. Úgy, hogy nem csupa feketével/szegeccsel hordtam, egyre jobban megtetszett nekik (és nekem is 😀 ) és már minden barátnőmnek van ilyenje. Persze nem gondolnám, hogy miattam, hanem mert ez egy nagyon praktikus darab. Nekem minden csajnak a bakancsa tetszik, a Zsófié (piros) lehajtható, bár ő sose hordja úgy és nagyon jó meleg bélelt, a Dórié (szürke) olyan kifinomultabb darab a Rékáé pedig a piros cipőfűzővel valami elképesztő vagány. Bocsánat, a képek minőségéért, telefonnal készültek a suliban. Viszont a közös képet nézegetve rájöttem, hogy nekem milyen pici is a lábam. 🙂

♥♥♥

It’s interesting when I first went to school in my new boots all my friends looked surprised. Maybe they thought this was not my style or I don’t know. First I was a little sceptical too, but now I love them! By now I think my friends like them too and see they fit my style because I’m not wearing them with all black clothes a studded things. With the cold weather coming my friends bought this kind of boots too. I don’t think this is because of me rather that it’s really cool and comfortable. I like every girls’ ones.  Zsofi’s, the red ones, you can fold it down (but she never wears it that way) and it must be very warm because it’s padded. Dori’s ones, the grey, are those sophisticated ones, very simple. And Reka’s – the ones with red shoestrings are simply cool and funky. I’m so sorry about the bad photos, but I made them at school with my phone. In the picture I realized what tiny feet I have! 🙂

Csináld magad kesztyű Valentin-napra! / DIY gloves for Valentine’s Day

Ez egy nagyon egyszerű és könnyen kivitelezhető ajándék Valentin-napra.15 perc alatt kész van és elég mutatós egy kis szív az egyszínű kesztyűdön.

This is a very simple and easy to make it gift for Valentine’s Day. It takes 15 minutes and tjis small heart looks sweet on your monochrome gloves.

Hozzávalók / You need:

  • Egyszínű kesztyű / Monochrome gloves
  • Valentin-napi színű filcagyag (piros, rózsaszín) / Valentine- like coloured fleece material (red,pink)
  • Olló / Scissors
  • / Needle
  • Fonal / String

IMG_1294

1.lépés: Vágj ki 2 darab szívecskét a filcanyagból. Érdemes először sablont gyártani.

Step 1: Cut 2 pieces of hearts from the fleece. It’s worth making a template first.

IMG_1295

2.lépés: Hajtsd félbe a szívecskét és próbáld rá a kesztyűre. Ha megfelelő a méret varrd rá.

Step 2: Fold the hearts in half and try them on your gloves. If the sizes are correct sew them on.

IMG_1296

IMG_1299

És kész is van! Ugye milyen egyszerű?

And it’s done! See how easy it was?

BodiEs – winter edition

A magyar designer, Bódi Eszter álmodta meg ezt a “multisálat”. A nagy sikerű BodiEs multifunkciós ruhadarab hordható sálként, boleróként, szoknyaként, felsőként, fejkendőként vagy ahogy szeretnénk. A legújabb téli kollekció darabjai megrendelhetők a http://bodiesdesign.com/ oldalon. Ha nekem lenne ilyenem legtöbbször szerintem boleróként vagy sálként hordanám. Tetszik, hogy nyáron is lehet hordani (pl. szoknyaként) de télen egy kabát mellé sálnak is megfelel.

The Hungarian designer Eszter Bodi created this “multiscarf” called BodiEs. You can wear this successful accessary as a scarf, a bolero, a skirt, a top, a dress or whatever you like. You can buy the newest winter collection pieces on http://bodiesdesign.com/ . If I had one fo these usually I would wear it as a bolero or a scarf. I like it because you can wear it in the summar (as a skirt) or in the winter too (as a scarf).

Screen shot 2013-01-08 at 7.44.30 PM

December 1.

Úgy gondoltam, hogy csinálhatnék a blogomon egy adventi naptárt. Ezt úgy értem, hogy karácsonyig minden nap kirakok valamit, ami kapcsolódik a divathoz és karácsonyi. Feltöltök pl. DIY kalendáriumokat vagy csak egyszerűen karácsonyi divatterveket.

Ma egy polyvore összeállítást készítettem, amire összeválogattam téli ruha darabokat meg egy fülbevalót is 🙂 . A kedvencem az “I love Santa” feliratú póló meg a fekete-fehér rénszarvasos leggings.

Image

%d bloggers like this: